JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval

ELBÍR HÍRLEVÉL 2014 április PDF Nyomtatás E-mail

Szám:08000/468 - 3/2014. ált.

 

 

ELBÍR  HÍRLEVÉL

 

 

Tisztelt Olvasó!

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. áprilisi bűnmegelőzési hírlevelét olvassa. A hírlevelet az Országos Rendőr-főkapitányságon a Rend és Biztonság Közbiztonsági Program rendőrségi feladatainak végrehajtására kiadott feladatterv szerint készítjük el Önöknek minden hónapban. Amennyiben úgy gondolja, hogy nem szeretne a későbbiekben a hírlevelünkből kapni, kérem elektronikus formában jelezze részünkre és a címlistából törölni fogjuk. A hírlevelet a megyénkben dolgozó bűnmegelőzési munkatársaink által megküldött - az adott hónapra vonatkozó tipikus bűncselekményekről szóló – tájékoztatók alapján készítjük el.  A leírt bűncselekmények egy bizonyos megyei településen történtek, de gyakorlatilag bárhol megtörténhettek volna.

 

Amennyiben a hírlevél tartalmát hasznosnak ítéli – a forrás megjelölésével! –, bátran felhasználhatja a lakosság tájékoztatására (pl. képújság a helyi TV-ben, önkormányzati intézmények faliújságai, stb.). Remélem ezzel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az Ön településének lakói minél kevesebb számban váljanak bűncselekmények áldozatává.

 

Hírleveleinkben a hétköznapi életben gyakran előforduló, illetve aktuálisan megtörtént bűncselekményekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire hívjuk fel a figyelmet, hogy kevesebben váljanak ezáltal áldozattá!

 

 

Csak a megfelelő alkalomra vártak…

 

Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt A. B. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2014. március közepén Győrött, az egyik temetőben táskájából eltulajdonította pénztárcáját a benne lévő személyes irataival, készpénzével együtt. A bűncselekménnyel okozott kár: 15.630.- Forint.

 

Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt C. D. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2014. márciusában Győrben az egyik autóbuszon eltulajdonította táskájában tartott pénztárcáját a benne lévő személyes irataival, bankkártyáival és készpénzével együtt. A bűncselekménnyel okozott kár: 9.000.- Forint.

 

Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt I. J. feljelentés alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2014. március végén a település egyik kocsmája elől eltulajdonította a sértett táskáját a kerékpárjáról, benne 50.000 Ft készpénzzel és okmányaival együtt.

 

Fokozottan kérjük, hogy soha, semmilyen körülmények között ne hagyják értékeiket, táskájukat felügyelet nélkül még rövid időre sem! A pénztárcát, iratokat és egyéb értékeket soha ne rakjanak a bevásárló táska tetejére, mivel könnyen válhatnak áldozattá! Sok esetben „alkalom szüli a tolvajt” és ők élnek is felkínálkozó lehetőséggel.

 

 

Lopás munkahelyen, iskolában…

 

Kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt E. F.  csornai lakos feljelentése alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2014. március végén a munkahelyi öltözőből eltulajdonított a feljelentő tulajdonát képező pénztárcájából 80.000.- Forint készpénzét.

 

Szabálysértési értékre hamis vagy lopott kulcs használatával elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult L. K. feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2014. február végén a munkahelyén, a kulcsra zárt öltözőszekrényéből eltulajdonította 20.000,-Forint készpénzét. Az öltöző szekrény ajtaján erőszakra, rongálásra utaló nyom nem volt látható. A lopással okozott kár: 20.000.- Forint.

 

Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége gyanúja miatt K. L. feljelentése alapján eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2014. március elején a város egyik középfokú iskolájában, az  egyik osztályteremben a padban hagyott - a feljelentő tulajdonát képező, azonban a lánya által használt - mobiltelefont eltulajdonította. A bűncselekménnyel okozott kár körülbelül: 52.000.- Forint.

 

Kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint munkahelyükre (iskolába) ne vigyenek nagyobb összegű készpénzt, nagyobb értékű műszaki cikket és ékszert, mivel az értékeik – még akkor is ha van zárt szekrény – nem mindig vannak biztonságban. Értékeiket ne hagyják őrizetlenül a munkahelyükön és az iskolában sem! Az öltözőben, irodában használjon zárral, lakattal ellátott szekrényt (bár látható a fenti esetekből, hogy ez sem jelent egyértelmű védelmet)!

Ha mégis kénytelen nagyobb értéket magával vinni, vagy gyermekének nagyobb összegű készpénzt (például ballagás előtt) adni, kérje a munkahelyen vagy az iskolában, hogy elzárhassa biztonságos helyre (páncélszekrénybe vagy páncélkazettába)!

 

 

Nem elég ha csukott!!!

 

Rendőri jelentés alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2014. február végén, E. F. győri családi házába erőszakra utaló nyom hátrahagyása nélkül (a csukott, de nem zárt bejárati ajtón) bement és onnét több száz Eurót, valamint a szekrényben lévő táskából közel hárommillió Forintot tulajdonított el. A lopással körülbelül: 3.050.000.- Forint kár keletkezett.

 

Kérjük Önöket, hogy lakásuk, családi házuk bejáratait minden esetben zárják, mivel könnyen válhat bárki besurranás áldozatává!

A társasházak esetében fokozottan ügyeljenek arra, hogy a lépcsőházajtók zárva legyenek, és illetéktelen személyek ne tudjanak oda bemenni. Az elkövetők szinte minden alkalommal nyitott lépcsőházajtón mennek be, vagy éppen valamilyen ürüggyel jutnak be a lakóépületbe.

 

 

Vigyázat!!! Telefonos csalók és trükkösök – ismét – !!!

 

M. N. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2014. márciusában felhívta élettársa nagyszüleit, és a telefonbeszélgetés arra hivatkozott, hogy unokájuknak sürgősen pénzre van szüksége, ezért a pénzért odaküld valakit. Ezen ürüggyel az idős házaspártól közel 3.000.000.- Forintot csaltak ki.

 

O. P. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2014. március közepén felhívta őt és „teso” néven szólítva, pénzt csalt ki tőle. A sértett abban a tudatban, hogy az unokahúga hívta, 100.000.- Forint megtakarított pénzét odaadta egy ismeretlen férfinak, aki a telefonhívás után személyesen megjelent nála a pénzért. A bűncselekménnyel okozott kár: 100.000 Ft.

 

Kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2014. március végén az egyik soproni ingatlanba élő időskorú sértett figyelmét elterelve 120.000.- Forintot és 120,- Eurót tulajdonított el. A bűncselekménnyel okozott kár: 160.000,- Forint.

 

Kérjük Önöket, hogy hívják fel a környezetükben lakó időskorú családtagjaik, ismerőseik, szomszédaik figyelmét arra, ha kapnak egy olyan vagy hasonló tartalmú telefonhívást, mint a fenti példákban, akkor mindenképpen ellenőrizzék le annak valódiságát!

A különböző ürüggyel a lakásukhoz érkező idegeneket ne engedjék be a lakásukba! Előbb győződjenek meg róla, hogy az illető valóban onnan jött és abból a célból, mint ahogyan azt állítja. Ha önmaga erről nem tud meggyőződni, célszerű egy számára hiteles személyt – például a szomszédot – megkérdezni, de az idegent, idegeneket addig sem szabad a lakásba beengedni!

 

 

Akik más olaját keresik…

 

Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult eljárás az egyik vállalkozás feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2014. március végén a település külterületén leállított 5 db munkagépből összesen 800 liter gázolajat tulajdonított el. A bűncselekménnyel okozott kár: 350.000.- Forint.

 

Nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendőri jelentés alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2014. március 3. hetében a település szövetkezetének területére a kerítés kivágása után behatolt és onnan gázolajat, motorolajat és hidraulika olajat tulajdonított el. Lopással okozott kár: 1.120.000,-Ft, rongálással okozott kár: 10.000,-Ft.

 

A fenti esetek alapján is látható, hogy a külterületeken, telephelyeken hagyott munkagépek, mezőgazdasági gépek nincsenek biztonságban. Kérnénk Önöket, ha tulajdonukban lévő nagy értékű gépeket, eszközöket amennyiben a külterületekről nem tudják biztonságos helyre elszállítani, akkor különböző - éjszakai - időpontokban is visszatérő jelleggel ellenőrizzék, hiszen így a kiszámíthatatlanság miatt nagyobb a lebukás veszélye az elkövetők részére. Amennyiben bármilyen „szokatlan” dolgot tapasztalnak akkor azonnal értesítsék a rendőrséget a 107-es vagy 112-es segélyhívó számokon és maradjanak biztonságos távolságban, mivel nem lehet kiszámítani az elkövetők reakcióját a lebukáskor. A látottakat minél pontosabban próbálják megjegyezni (időpont, személyek száma, ruházatuk, beszédük, magasságuk, stb.), a gépjármű - jelen esetekben amire a gázolajat átfejtik - típusát és rendszámát. Hatékony védekezés lehet  – ha van rá mód –, biztonsági őr alkalmazása.

 

 

 

ÁLLANDÓ INFORMÁCIÓK

 

Áldozatvédelem

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Osztályának munkatársai minden hónapban tartanak ügyfélfogadást Téten, Mosonmagyaróváron és Sopronban is.

  1. Téten a Fő. u. 94. szám alatt (Gyermekjóléti Szolgálat), minden hónap 4. csütörtökén 1000-1400 óra közötti időben;
  2. Mosonmagyaróváron az Erkel Ferenc u. 10. szám alatt,  minden hónap 3. keddjén 1000-1400 óra közötti időben;
  3. Sopronban a Kőszegi u. 1/A. szám alatt (Munkaügyi Központ), minden hónap 2. csütörtökén 1000-1400 óra közötti időben.

 

Lelki Elsősegély Telefonszolgálat

 

Bárhonnan, vezetékes és mobil telefonról európai rövidített hívószámon - 116-123 – elérhető díjmentesen és névtelenül éjjel-nappal Magyarország területéről.

„A szolgáltatásnak köszönhetően a hívó fél egy embertársával oszthatja meg problémáit, elfogadó, nem ítélkező légkörben. A szolgáltatás lelki támaszt nyújt magányos, lelki traumát átélő vagy az öngyilkosságot fontolgató hívók számára.”

 

 

 

Győr, 2014. április 14.

                                                                 

 

 

 Tisztelettel:
Kovács Sándor  r. alezredes
            
osztályvezető

 

 

Fogadják meg tanácsainkat!

Előzzük meg együtt a bűncselekményeket!

 

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály

 

Módosítás dátuma: 2014. április 14. hétfő, 16:14
 

Eseménynaptár

<<  Október 2017  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Ma 2017. október 24., kedd, Salamon napja van. Holnap Blanka és Bianka napja lesz.

Friss hírek

CSALÁDI NAP
10 október 2017, 13.05
Állás Falugondnoki
02 október 2017, 14.08
BURSA HUNGARICA 2017
25 október 2016, 10.14
Bicikli túra az M86-os úton
12 október 2016, 14.28
VÉ-FESZT 2016
16 augusztus 2016, 12.20
BILICKE ÉS KUGLI BAJNOKSÁG VÁSÁROSFALUBAN
21 március 2016, 15.13